II. rész - Lelah Masriya Festival 2013, Kairó Egyiptom

2. NAP: június 24.

Aznap kezdődtek a workshopok és a hivatalos programok. Egyik nap sem kellett korán kelni, mert reggelizni 10:30ig lehetett, a táncórák pedig 11kor kezdődtek. Mi minden nap 9:30 körül mentünk enni. Háááát... a kínálattól nem voltam elragadtatva. Nem azért, mert finnyás vagyok, az rám aztán tényleg nem igaz. Egyszerűen a zöldségeken látszott, hogy nem éppen frissek, a péksütik szárazak és íztelenek voltak, stb. Ez úgy fordulhatott elő, hogy láttam egyszer, hogy már hajnalban kipakolják a legtöbb reggel fogást. A hajnal 3-4 órát jelent. Tényleg nem fikázni akarom, csak nekem, mint turisztikai szakembernek szemet szúrt és úgy gondolom, hogy nálunk ez egy 5 csillagos szállodában nem fordulhatna elő. Tegyük azért hozzá, hogy ami Egyiptomban 5 csillagos minősítésnek számít, az Magyarországon körülbelül 3 csillagosnak felel meg.
Éhen persze nem haltam, megtaláltam a számomra tuti fogásokat. Minden nap nagyjából ugyanazt ettem: falafel (zöldborsó fasírt), pitakenyér, dinnye, tojásrántotta, szalámi bundáskenyérrel (aminek kicsit édeskés-fahéjas íze volt), palacsinta jóóóó sok csokiöntettel. Persze nem mindent egyszerre, hanem ezek variációit. :) Bár én nem szeretek reggelizni, megpróbáltam minél többet enni, mivel egész nap, megállás nélkül workshopokon voltunk, tehát csak vacsorát ettünk este 8-9 körül... Reggeli után először gyorsan kimentem a szálloda elé, hogy lefotózzam és nappali fénynél is megcsodáljam a piramisokat! Hihetetlen, hogy milyen közel voltak a szállodához! Aztán mentem átöltözni, mert 11-13ig DANDASH tartott órát!!!! Annyira vártam már, hogy tőle tanuljak, hogy hihetetlen!!!! Ennek a nőnek olyan pozitív kisugárzása van, hogy komolyan jobb lesz a kedvem tőle! Emellett pedig egy tünemény! A workshop előtt összefutottunk a halban, beszélgettünk, fotózkodtunk és kiderült, hogy nagyon csíp engem, már előző este kiszúrt, hogy milyen cuki vagyok. :D Kimentünk a teraszra, elszívott egy cigit és mentünk föl terembe. Egy oriental-beledi koreográfiát tanított, amit a nyitó gálán is táncolt. Végre élőben is ízelítőt kaphattam az igazi, sallangoktól mentes, egyszerű, letisztult, mégis kacér, ugyanakkor elegáns egyiptomi stílusból! Ami szöges ellentéte annak, amit mi itt Európában orientális tánc néven tanulunk.... Erre már a nyitógálán rájöttem... Amikor raks sharkit táncolt, néha csak kamilláztam, hogy mit csinál. A gyors, hegedűs részeknél, amire mi körberohangálnánk (na jó, suhannánk) a színpadot, ő egyszerűen sétált pár lépést halál nyugodtan. Mégis gyönyörűnek találtam és abszolút nem volt hiányérzetem! Amit most tanultunk sem volt egy baromi bonyolult koreó, egyszerű kombikból épült fel, a hangsúlyt az érzelmek kifejezésére helyezte, de ha ezt valaki ugyanolyan természetesen és könnyeden előadja, mint ő, garantált a siker! Csak az a bibi, hogy erre születni kell! Ezt tanulni nem lehet. Nekem azonban ez arra volt jó gyakorlat, hogy kicsit segítsen ellazulni, megnyílni és merni kifejezőnek lenni. Természetesen felejthetetlen volt ez a két óra! Egyetlen egy negatívumot tudnék csak említeni, ami az egyiptomi tanárok nagy részére igaz: nem magyaráznak. Vagyis csak nagyon keveset. Pedig mi, európai nők, akik általában már felnőtt fejjel (én mondjuk pont nem) kezdtük tanulni a hastáncot, a szájbarágós, számolós, lebontós oktatáshoz vagyunk szokva. Néha elég nehéz úgy memorizálni egy koreót, hogy csak lekövetjük a tanár mozdulatait, nincs támpontunk, hogy például melyik láb, melyik kéz, melyik irány, miből mennyi. De ez csak egy személyes vélemény. Ennek ellenére sikerült megtanulni a koreográfiát.
Fél óra szünet után következett ALADIN EL KHOLY ws-ja, aki egy cuki shabi koreográfiát hozott nekünk szuper kombikkal teletűzdelve.  Ez a pasi egy éééédipofa! Annyit röhögtünk vele! Először oriental technikát tanultunk bemelegítésképp gyönyörű kombinációkkal, majd elkezdtük megtanulni a koreográfiát. Nagyon jó volt a zene! Élmény volt vele az a 4, igen 4 óra, aminek azt hittük, sosem lesz vége! Tényleg minden erőm elfogyott, úgyhogy a nap utolsó ws-én, amit ANUSH tartott, már nem is maradtam ott. Végülis nem bántam meg, mert valami latino-oriental fúziót tanított, amit én sajnos nem szeretek. Inkább a zuhanyzás és pihenés mellett döntöttem.
Vacsizni olyan 21 óra körül mentünk. Csak úgy zárójelben megjegyezném állandó és mélyen tisztelt asztaltársaim névsorát: Alaa Abo Lelah, Taha Moussa, Saad Ismail, Aladin El Kholy, Bondok, Zaza Hassan. Menő, nem? ;)
Vacsora: a választék ismét nem túl nagy. Általában tésztát, rizst vagy krumplit, kebabot, halat, csirkét, húsgombócot ettem, néha salátával. Desszertet csak ritkán ettem, mert a sütik vagy műanyag ízűek voltak, vagy íztelenek.. :S De most komolyan!
Ezután bepattantunk pár kocsiba és elmentünk egy shisha bárba néhányan beszélgetni, iszogatni (természetesen nem alkoholt, mert a társaságban SENKI nem iszik alkoholt!). Velünk tartott Aladin, Alaa, Mona Farouk és Ahmed Farouk, Bondok, Saad, Taha és Dandash is! :) Nagyon nagyon jól éreztem magam! Különleges dolognak tartom, hogy a tanáraink mindenhová jöttek velünk, sőt, ők szervezték nekünk a programokat és nagyon jó érzés volt, hogy már első este névről ismertek mindannyiunkat. Nagyon közvetlen kapcsolatban voltunk velük. :)
Szuper napot zártunk és bár hulla fáradtan, de izgatottan vártuk a következőt! :)

 

Álomutazás a fáraók földjén - Lelah Masriya Festival 2013, Kairó Egyiptom

1. NAP: június 23.

Talán még soha sem vártam ennyire napot, mint 2013. június 23-át. Hiszen minden hastáncosnő legnagyobb álma eljutni szenvedélyük szülőföldjére, Egyiptomba. Nem volt ez másképp velem sem. A reggel viszonylag könnyen indult, nem is kellett se korán kelnem és az út Pestig sem tűnt 78 órának. Kezdtem elhinni, hogy végre egy utazás, ami kalamajka nélkül indul. Eddig ugyanis akárhányszor hazatértem valahonnan, mindig történt valami baki. Tallinnban még a reptéren kipakoltattak velem laza 10 kg-ot a bőröndből, amit postán kellett indulás előtt haza küldenem. Idén karácsonykor Frankfurtból hazatérvén Budapest helyett Pozsonyban landoltunk az éjszaka kellős közepén, június elején pedig -szintén Frankfurtból repültem haza- út közben egyszerűen kitört a kocsink bal hátsó kereke felfüggesztésestől. Szóval titkon bíztam benne, hogy most minden simán megy majd. Minden oké is volt addig, amíg oda nem értem becsekkolni... A bibi teljesen nyilvánvaló, hogy a bőröndömmel volt, csupán 12 kilóval volt nehezebb, mint a megengedett 23. :D 

A frász kerülgetett, mivel tényleg a nagy bőröndben alig volt ruha, szinte csak cipő és neszeszerek. Villámakcióban kipakoltuk a felesleget, ami nem volt más, mint 6 üveg ásványvíz... -.-'' Így is nehezebb maradt, sajnos rá kellett fizetnem elég sokat... De hála Isten az ellenőrzőkapukon átjutottam. Nyugodtan dőltem hát hátra a váróban. A nyugalmam azonban nem tartott sokáig, bejelentették ugyanis, hogy 20 perces késés várható. Ami egyiptomi időben számolva is 1 óra! Egy kerek órát késett a felszállás! Ez nekem azért volt bosszantó, mert az eredetileg tervezett este 7 órai érkezés épphogy klappolt, hiszen kb 1 óra a reptértől a szállodáig, zuhanyzás, átöltözés, mert este 9kor Opening Gala...
Letelt tehát végre valahára az egy óra és izgatottan szálltam be az Egypt Air kék-fehér csodagépébe. Első blikkre már éreztem, hogy ez nem az, amit vártam. Mint egy kis fapados járat. A higiénia is hagyott némi kivetnivalót maga után, de végülis nem vagyok se finnyás, se hipochonder, úgyhogy gondoltam, a célnak megfelel. Szerencsére ablak mellett ültem. Útitársam egy magyar úriember volt, kb 40es fickó, akivel azonnal szóba elegyedtünk. Kiderült, hogy a Honvédelmi Minisztériumnál valami nagy fejes és épp Dél-Szudánba készül... Hát, sok szerencsét...! Nem tudom miért, de szükségét érezte, hogy időnként megossza velem a már krimiben illő történeteit, amiket bár figyelmesen hallgattam és próbáltam értelmesen bólogatni, sőt, néha még okos (vagy annak tűnő) kérdéseket feltenni. Ilyenkor kicsit Bridget Jones-nak éreztem magam. Bár nem igen kötöttek le az anekdotái, elvoltam a saját gondolataimmal, de legalább hamarabb eltelt a 4 óra... Uram Isten, respekt mindenkinek, aki túlél 8-10 órás repülőutakat! Annak ellenére, hogy sokat repülök, még mindig elviselhetetlen egy helyben ülni órákig. az idő most gyorsan telt, hála bőbeszédű szomszédomnak és talán az izgalomnak.
A légitársaság szolgáltatásaival azonban vannak kifogásaim: a kaját csak 1 órával a leszállás előtt hozták, én már majdnem éhen haltam, mégsem ettem túl sokat. Menü: tészta csirke- vagy marhahússal, egy kicsi zsemlécske, egy kocka kakaós süti, vajacska és undorítóan nyálkás uborka, ami úgy nézett ki, mint amit most hánytak vissza.... Mint már említettem, nem volt épp a legtisztább a fedélzet, az ablak koszos volt, a WC nem működött, némelyik ülésen volt logós huzat, némelyiken nem. És olyan csúnya egyenruhát sem láttam még, mint amit a légikisasszonyok viseltek. Az óvónénik hordanak hasonló indigó színű köpenyt. :)
Végre fél8 táján megkezdtük a landolást. Már sötét volt, de azért a Nílus delta és a szuperhold együtt pazar látványt nyújtott! :) Kairó fényeiről nem is beszélve!
A legelső benyomásom Kairóról az volt, hogy húúú de bazi nagy. Egy jó 20 percig repkedtünk a város felett, mire rátaláltunk a leszállópályára. Mikor kiléptem a gépből, rögtön megcsapott a fülledt, forró sivatagi levegő!
A 90/60as vérnyomásom innentől kezdve az egekbe szökött, megy kellett ugyanis vegyem a vízumot, amit az igazat megvallva enyhén túlmisztifikáltam, biztos voltam benne, hogy a szállodai papírok nélkül nem kapok. Erre az egész procedúra csupán fél percig tartott. Az ellenőrzés is és a csomagkiadás is gyorsan ment Elhamdullah! Bondok pedig már várt engem a kijáratnál. Bedobtuk a csomagokat a kocsiba és a szááloda felé vettük az irányt. Kezdetben gyorsan haladtunk, és a New Cairo nevezetű városrész is csodás látvány volt. Komolyan, mintha Dubajban lennénk. Persze akkor már késésben voltunk (mily meglepő), miattunk már fél órát csúsztatták a megnyitót. Csakhogy beértünk a belvárosba és sajnos nem tudtuk kikerülni a dugót... Szóval ott tartózkodásom első fél órájában szembesültem a kairói közlekedés szépségeivel. A pesti dugók ehhez képest lókakik. Kezdjük ott, hogy nincsenek az utakon felfestések, a 4-5 sávos főutakon mindenki úgy közlekedik, ahogy akar, előz jobbról-balról, keresztbe-kasul. Elsőbbség? Annak van aki rátermettebb... Kresz? Szerintem még sosem hallották ezt a szót. A közlekedési lámpák olyan ritkák, mint a szemetesek az utcákon.... Ha van is, inkább csak dísz, mert marhára nem érdekel senkit. Táblák és szabályok helyett dudaszóval kommunikálnak. Kész KÁOSZ! Már 5 percenként hívogatták Bondokot, hogy hol a jó életben vagyunk, aztán csak tolták, tolták a kezdést, míg végül nélkülünk indult a show... Mentségemre legyen mondva, hogy ez most tényleg nem az én hibám! :D
Hála a jó égnek két óra késéssel, de megérkeztünk Gízába, a szálloda elé. Mikor kiszálltam a kocsiból és elnéztem jobbra, meghűlt bennem a vér... A sötétben ott magasodtak előttem néhány méterre a PIRAMISOK! Egyrészt ijesztő volt, mert korom sötét volt, csak a körvonalai látszódtak. Másrészt viszont.... Felemelő érzés! A hideg futkosott rajtam. Bámészkodni nem volt időm, mert finoman betessékeltek a szállodába. (Mercure Cairo Le Sphinx). Gyors check-in, szobakeresés, majd a hír, hogy 20 percem van zuhanyozni, felöltözni, elkészülni. o.O ŐŐŐ, gondoltam, oké. Végülis háromnegyed óra alatt pikk-pakk átalakultam nyúzott turistából bálkirálynővé. Bár a hajammal nem voltam kibékülve, úgy állt, mint aki belenyúlt a 220-ba, de próbáltam nem tudomást venni róla.
Tehát szokás szerint utolsóként Bondok oldalán belibbentem (vagy inkébb beestem) a terembe, ahol már mindenki a show-t várta. Nem tudom, mi volt az oka, de ahogy meglátott a fotós és a kameraman, egyből mindketten rámzoomoltak. Kicsit kellemetlen volt. Nemsoká Dr. Hassan Khalil gyönyörű nyitóbeszédet tartott és eljött a pillanat, amre már nagyon készültem: színpadra lépett az isteni DANDASH! Hát én teljesen oda voltam meg vissza! Imádom a stílusát! Annyira könnyű, kacér, díva!!!! Sokan fapofával ülték végig a fél órás műsort, én végig tapsoltam! Szenzációs az a nő! Ez az igazi egyiptomi stílus, amit tanulni sajnos nem lehet.
Később következett a gálavacsora sok sok finomsággal (bár már nem emlékszem mit ettem, asszem halat meg rizst). A szünet után hangolt a zenekar majd következett a legnagyobb élő szupersztár legenda, LUCY érzelmekkel teli, ugyancsak félórás előadása! Mondanom sem kell, ezt is végig tapsoltam. Hihetetlen ez a nő! Olyan erőt és magabiztosságot sugároz! Nagyon boldog voltam, hogy láthattam őt tőlem pár méterre, élő zenekari kísérettel táncolni! Ezután már csak a szokásos fotózkodás, és ha jól emlékszem, elmentünk aludni, hiszen a java csak másnaptól következett... De erről majd egy új bejegyzésben, mert azt hiszem ezt a 11 napot túl hosszú lenne egyszerre leírni és olvasni. Szóval folyt. köv.! :)
Itt van néhány kép:

                                                              Amiről lemaradtunk....

                                                                          Dandash

                                                                             Lucy

                                                                         Együtt :)



Kitti

Новый путь, но та же душа?

Hagyományt teremthetnék abból, hogy úgy kezdem a blogbejegyzéseimet, hogy húúúú de régen írtam.

De mivel már megszoktam, hogy nem igen érdekel senkit, mi van velem, nem is vittem túlzásba az irogatást. 

Visszamenőleg nem is írom le a történteket. Szép volt, jó volt, de vége. Csak a Hancsimancsi hiányzik, de nagyoooooon! Hamarosan azonban újra találkozunk. :)
Annyit azért elmondok, hogy életem talán legnehezebb időszakán vagyok túl. Ennek ellenére hálás vagyok a sorsnak, mert ezek után bátran ki merem mondani, hogy ERŐS vagyok! Szeretném is megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindazoknak, akik belém rúgtak, hülyének néztek, vagy csak egyszerűen arra nem méltattak, hogy megkérdezzék, jól vagyok-e. És természetesen azoknak is, akik mellettem álltak.

Most viszont a jelennek és a közeljövőnek élek. Nagyon izgalmas dolgok elé nézek ugyanis. 

Ezekről majd nemsokára értesülni is fogtok. 

Addig is, csőőőő!

                      Utolsó közös képünk, közvetlen az indulásom előtt... Hiányzol Manócska <3

                                                                         
                                                                        Új himnusz

Művészélet

Tudom, hogy már megint hanyag voltam, de úgy felgyorsultak az események körülöttem, hogy csuda! Néhány mondatban összefoglalom az elmúlt 2 hónapot, aztán rátérek arra, mit is rejt a cím....
Az otthon töltött két hét nagyon nagyon jó volt! Alig volt szabad percem, az egész famíliát végiglátogattam, barátokkal találkoztam. Nagyon jó érzés volt, hogy mindenki milyen szeretettel fogadott. :)
Voltam Pécsen is, az egyetemen. Olyan klassz volt újra ott lenni! Beszélgetni a tanáraimmal, na és persze szakdolgozati konzultálni... Még mindig nem szeretem a gyűjtőszámneveket... :S
Meglátogattam az unokatesóimat és az ő cuki babáikat, voltam a Marika nénivel vacsizni (közben dumcsiztunk egy igen jót), és természetesen a Keresztanyuék sem maradhattak ki, akik megint szétkényeztettek. Niki ugyanis sütött nekem egy rózsaszín Hello Kitty tortát, Keresztanyu istenit főzött, Keresztapu pedig elvitt a terepjárójával be az erdőbe szarvaslesre! Mindezek mellett pedig szokásos röhögések sem maradhattak el! :D A legeslegjobban annak örültem, hogy végre láthattam az én Dédikémet! Aki hozta a formáját és nem szűkölködött a súlyomra utaló megjegyzésekben, rögtön azzal fogadott, hogy "Te, mekkora segged van neked!" Vagy mikor leszakította a függönyt: "Szólj a húgodnak jöjjön le, tegye vissza. Neked nem mondom, mert féltem a hokedlit." xD Aztán el telt a két hét és ismét repülőre pattantam.
Este érkeztem Frankfurtba, ahol a HBF-en már várt rám az én kis Hanni babám!!! :) Hazafelé a kocsiban végig puszilgatta a kezem. :) Ma már nagyon nagyon sokat beszél németül is és magyarul is. Szinte egész nap beszél. Olyan dumája van, annyit szoktam röhögni! :D
Következő hazalátogatásom időpontja 2012.12.20 - 2012.12.29. Eredetileg január 8-ra foglaltam a repülőjegyet, de az irántam tanúsított hatalmas érdeklődésre való tekintettel megváltoztattam. Igazából teljesen mindegy, hogy otthon vagy itt ülök egyedül szilveszterkor, de akkor inkább már itt üljek....
Na ennyit bevezetőül. Most rátérnék a bejegyzés valódi témájára, ami igencsak bővelkedik váratlan fordulatokban... Enjoy!  Ja, igen, ha valakinek nem esett volna le, a hastáncról fog szólni.
Mielőtt azonban részletekbe bocsátkoznék, engedjétek meg, hogy bemutassam, hogyan is készülök egy fellépésre. Ez ugyanis egy egész napos procedúra... A reggelek-délelőttök még gyakorlással telnek (vagy a Hannival játszok :). Ebéd után aztán nincs megállás, innentől kb 3-4 óra a készülődés jegyében telik, aminek eredménye nemcsak rajtam, hanem a szobámon is látszódik... Mint a csatatér! Nem gáz, én zseni vagyok és átlátom a káoszt. Szóval, előveszem a kis bőröndömet (igen, jól látjátok) és elkezdek belepakolni. Legeslegfontosabb a fellépőruha/ruhák, sminkek, zene, vagy 65 neszesszer, mind különböző tartalommal (aminek felét fogalmam sincs, minek viszem). Ja és persze a Saidi botom. Elmaradhatatlan kellék! Tehát, miután úgy nagyjából összepakoltam, elmegyek lezuhanyozni, hajat mosni. Gondolom már rájöttetek, hogy a 4 órából 2 és fél már eltelt... :) Gyors hajszárítás után hajcsavarás. Ez szó szerint egy órát vesz igénybe, még így is, hogy rövid a hajam. Miután belőttem a sérót, felöltözök (a biztonság kedvéért már előző nap kiteszem a ruhám...) és elkészítem a sminket. Ez is egy jó félóra. Mivel ugye nem egy szolid nappali sminket készítek. Gyorsan gyorsan bedobálom a maradék cuccot a táskámba és rohanok is a buszra/vonatra. Ez az én kis rituálém, amit minden egyes előadás előtt végig csinálok. A fellépés helyszínén igazából minden kezdődik előröl, hisz a sminket és hajat van amikor újra kell csinálnom.. :S De megéri, mert a buli csak most következik!!! Most pedig lássuk, mi is zajlik a kulisszák mögött és a színpadon.

Minden november 3-4-én kezdődött. Akkor rendezték Hofheimben a 18. ORIENTA MESSE-t, amely egy hatalmas 2 napos fesztivál. Nyílt színpad, gálaest, 2 emeletnyi bazár, Workshopok. Szombati nap mi is felléptünk, egy dobszóló koreóval készültünk, immár az új ruhánkban. Kettőre beszéltünk meg találkozót, mert úgy tudtuk, négykor kerülünk sorra. Nashyra protekciós ezen a fesztiválon, úgyhogy mi kaptunk egy szép nagy termet a felkészülésre. Amit nem épp egyedül birtokoltunk, mert egy másik csoport, Bondok és csapata négy hölggyel kiegészülve, már javában próbált ott. Ők előttünk léptek fel. Saidit táncoltak. Ettől függetlenül nem zavartattuk magunkat a lányokkal, leültünk sminkelni és meglestük a próbát. Mikor befejezték, mi folytattuk. Ők is megnézték a miénket. Közben kiderült, hogy mi 5kor táncolunk, utolsóként! Hát majdnem befontam a hajam! Már szétizgultam az agyam. Na mindegy, átmentünk a színpad mögötti öltözőbe és megnéztük mi folyik a színpadon. Pont elcsíptük a fiúkat. Öcsém! Fantasztikusak voltak! Én imádom a Saidit, úgyhogy végig járt a lában meg végig tapsoltam! Alig bírtam megállni, hogy ne pattanjak fel közéjük! A lányok is nagyon ügyesek voltak. A közönség is ujjongott. Láttunk még 2 vagy 3 produkciót, de hát mit ne mondjak, ölég gagyik voltak... Az idő sürgetett, kellett mennünk öltözni. Az öltöző szép tágas volt, jó sok tükörrel, bekészített gyümölcstálakkal és ásványvízzel. Átöltöztünk, bemelegítettünk, majd fotózkodtunk és mentünk is a színpad mögé, várni a sorunkra. Na én akkor már halál ideg voltam. Viszont jól elütöttük az időt, táncikáltunk a függöny mögött, hülyéskedtünk, röhögcséltünk. Annyira jó volt! Ezt látva odajött hozzánk egy hölgy és valamit beszélt Nashyrával. Mint kiderült, ő egy rendezvényszervező és nagyon bejött neki amit ott műveltünk, olyannyira, hogy meghívott minket egy nagyszabású show-ra, amit márciusban szervez! Én végig azt hittem rá, hogy egy takarítónéni :D Végre mi következtünk! Gyorsan eltelt az a 3 perc és hatalmas élmény volt ott táncolni! Nagyon nagy tapsot kaptunk, tényleg jól sikerült! Aztán fotósok hada lepett el minket, vagy még 10 percig pózoltunk a színpadon. A műsorvezető André Elbing fotóművész volt, aki méltán érdemli ki a "hastáncosok fotósa" nevet, hisz szinte minden orientális tánccal kapcsolatos eseménynek ő a hivatalos fotósa világszerte. Végül pedig ettünk egy isteni finom nemistudommit, valami indiai bundázott zöldségeket. A vacsora ajándék volt a szervezőtől.

Másnap én elmentem egy dobszóló WS-ra, melyet egy orosz táncosnő, Aida Bogomolova tartott. A csaj vérprofi! Hatalmas élmény volt látni őt táncolni és tanulni tőle! Különösen a technikát. A koreográfia már nem okozott akkora örömöt, mert egyszerűen követhetetlen volt, ahogy tanított. Ilyen órán még nem is voltam, ahol SENKI nem volt képes megtanulni a táncot! Mintha nem lett volna türelme hozzánk, vagy nem is tudom. Néha még gúnyosan el is nevette magát, mikor nem tudtuk követni. Összességében azért kedves volt, plusz pont neki amiért oroszul tartotta a WS-t. :) A végén eltáncolta az egész koreót és csinálhattunk róla felvételt. Én voltam akkora gyökér, hogy a tánc közepén vettem észre, hogy nem indítottam el a kamerát... Gyorsan korrigáltam, úgyhogy a második rész meglett :D Azóta teljesen új értelmet nyertek nálam a dobszólók. Nagyon szeretnék még tőle tanulni, de inkább technikát.

A következő megmérettetés nem váratott sokat magára, november 24-én újabb fellépés várt rám. Nashyra nem tudta elvállalni, ezért átpasszolta Manuelának és nekem. Egy török étteremben, a Caesar's Restaurantban volt Oriental Night. Nem messze van Hanau-tól, autóval olyan jó félóra, 3/4 óra Frankfurttól. Előző este tartottunk egy főpróbát Manu lakásán.

A készülődésre természetesen megint ráment az egész szombatom. Este fél9re kellett odaérjünk. Bár a fantasztikus GPS kicsit elkalauzolt minket tök más irányba, azért sikerült időben megérkeznünk. Caesar, a tulajdonos fogadott minket, nagyon kedves volt. Mondta, hogy még vagy egy óra múlva kell csak táncoljunk, mert még tart a vacsora. Az étterem nem olyan nagy, 2 teremből áll, de nagyon szép! Megmutatta az öltözőt. Hát éltem én már érdekes öltözőket, de ez azért durvi volt. Egy pár négyzetméteres mosókonyhaféle benne egy mosógéppel és egy WC-vel... Na mindegy is, átöltözni megteszi. Várakozni az étteremben, a számunkra lefoglalt asztalnál várakoztunk. Nemsokára kaptuk a jelet, hogy kezdhetünk. Manu táncolt először egy fátyoltáncot, egy raks sharkit és egy dobszólót. Ezen az estén ő képviselte a klasszikus, én pedig a folklór vonalat, hisz én két baladit és egy saiidit táncoltam. A végén még előadtuk a csoportos dobszólót, majd következett az animáció. Hihetetlen jó közönségünk volt, mindenre vevők voltak. Baromi jó érzés volt, mikor az animáció alatt megtelt a tánctér és sok hölgyvendég ropta velünk együtt! :) Aztán gyors ruhacsere és irány vacsizni! Isteni finom török ételek közül válogathattunk a svédasztalról! Én bárányt ettem párolt zöldségekkel, valami fasírtfélét meg piláfot (rizses hús). Desszertnek pedig baklavát. AAaaaanyira finom volt!!!!! :P Végül megkaptuk a lóvét és már léptünk is, hisz hosszú út állt még előttünk.

Csütörtökön az órán Nashyra odajött hozzám és nagyon megdicsért! Csak pozitív visszajelzés érkezett rám, a főnök nagyon meg volt elégedve, nagyon tetszett neki különösen a botos táncom és azt mondta, mindenképp szeretne még velem dolgozni! Pedig szőke táncosokat sosem hív, mert szerinte nincs bennük szenvedély. Ezért Nashy nem mondta el neki, hogy szőke vagyok... :D

Múlt hétvégén a kedves Bondok rendesen beledobott a mélyvízbe... Kedden összefutottunk egy teára, beültünk egy Shisha bárba. Ennek a tulajdonosa is török. Nem csak egy egyszerű bárról van szó, hanem egész komplexumról, benne egy elsőosztályú török étteremmel, Shisha bárral, lent pedig koktélbár és keleti diszkó található. Miközben beszélgettünk szépen sorban megismertem az egész vezetőséget, munkatársakat... Az egyik főnök odalépett hozzánk és megbeszélte Bondokkal, hogy pénteken és szombaton menjen fellépni. De hogy kéne mellé egy hastáncosnő is.... Hussi (Bondok igazi neve Hussein) nem is teketóriázott sokat, gyorsan "letesztelt" egy kis vezetett improvizációval és már be is ajánlott a hétvégére.... Persze rögtön igent mondtam, mert tudtam, hogy ez hatalmas megtiszteltetés! Meg azt is, hogy bármikor talál 20 másik lányt a helyemre... De ő engem akart maga mellé. Na, innentől kezdve gyomorgörccsel éltem a mindennapjaimat... Hogy miért? Az az igazság, hogy Bondok baromi jófej, csomót szoktunk dumálni, hülyéskedni, viszont mikor a táncra és az ő elvárásaira terelődik a szó, elkomolyodik és mint egy szigorú főnök adja az utasításokat és nem rest megmondani a frankót.

Szóval, nem is haboztunk sokáig, rögtön elemzés alá vettük a telefonomon lévő zenéket és elkezdtük összeállítani a műsort. Volt kb 2 napom a gyakorlásra. Az a két  nap úgy telt, hogy reggeltől délutánig a Hannival voltam, szerda este elmentem nyelvsuliba, csütörtök este táncra. Maradtak az éjszakák gyakorolni... Abban a pár napban nem aludtam többet, mint 3-4 óra. Reggelente pedig gombóccal a gyomromban ébredtem. Komolyan mondom, rosszabb volt, mint mikor vizsgákra szoktam készülni.

Elérkezett a péntek. A halálomon voltam. Este fél8ra beszéltük meg a találkozót a HBF-en, onnan mentünk együtt az étterembe. Én előtte még elugrottam Baladi kosztümöt venni... Hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, az autóban vérezni kezdett az orrom! Elég komolyan. -.-

Odaértünk, elfoglaltuk az "öltözőt", ami ezúttal a raktár volt. De hát ezt már megszoktam. :)

Elkezdtünk bemelegíteni, átöltözni, kaptunk finom ananászos koktélt, megdumáltuk a részleteket, majd elmentünk kipróbálni a CD-ket. A műsor: 1. rész: Kitti - Raks sharki, dobszóló, arab dal. Futás átöltözni, jön a folklór rész: Kitti - 2 Baladi dal, Saiidi, Bondok Saiidi, animáció. Majdnem szívrohamot kaptam, mikor kiderült, hogy a Saiidi zeném sem CDről, sem USB-ről nem indul! No para,a kedves táncpartnerem gyorsan megoldotta az ügyet, villámgyorsan kitalált egy saidi koreót, amit én kb 5 perc alatt betanultam az öltözőben... A terv az volt, hogy miután én letáncolom a második részt, ő táncol saidit, majd behív engem és előadjuk a közös botos koreót. Mit ne mondjak, a gyomrom már kb a torkomban volt, annyira izgultam! Már a saját 5 koreográfiámra sem emlékeztem (főleg, hogy 5ből 3 improvizáció volt), nemhogy az 5 perc alatt betanultra. De hát a főnökkel nincs ellenkezés. Mivel USB-ről ment a zene, gyorsan összeírtuk a sorrendet. Ezután DJ Bondok kezelte a zenét. Majdnem el is találta a sorrendet, amit közvetlen a kezdés előtt írtunk le... -.-   :) Egy céges buli résztvevői voltak a nézőközönség. Nem sok, kb 20-30 ember. Németek. Aranyosak voltak, mert végig mosolyogtak, de kezdetben nem igen fogták az adást, mikor jött a tetőpont. Az első részben egyáltalán nem voltam megelégedve magammal. A raks sharki második felét totál elfelejtettem, úgyhogy az is impró lett. A dobszóló és az arab dal viszont már jól sikerültek. A másik rész azonban csúcs volt! 2 baladit táncoltam, először az új baladi ruhámban. Az első az egyik kedvencem, a Hossam Ramzy -féle dal volt, a második pedig a legújabb kedvencem, az Agibni kulak. Külön élményt jelentett, hogy Bondok darbukán kísért! :) Nagyon megkönnyebbültem, mikor véget ért az én műsorszámom. Következett a művész úr és a hihetetlenül bombasztikus saidi! Imádtam! Annyira könnyed, tradicionális és profi! Miközben néztem, olyan büszke voltam, hogy vele állhatok egy színpadon! Jött a közös rész.... éééééééés lássatok csodát! Fantasztikusan sikerült!!!!! Annyira egy hullámhosszon voltunk végig, egy pillantásból tudtuk, hogyan tovább és a koreográfiát sem felejtettem el! :D Majd a legvégén csináltunk még egy kis animációt, amibe bevontuk a közönséget. Jó kis buli kerekedett! :) Aztán elmentünk átöltözni és vacsoráztunk. Incsi-fincsi döner tálat! :) Közben pedig átbeszéltük a fellépést.
Másnap, azaz szombaton sokkal később kezdtünk, olyan éjfél-fél1 körül. A műsor ugyanaz volt. Most fönt táncoltunk a Shisha-bárban. Mikor odaértünk, megint egy finom koktéllal fogadtak minket. Természetesen alkoholmentessel, mivel ő sem iszik. Az öltöző most egy italraktár volt :D Sokkal jobb, mint a tegnapi.
A tánctér most sokkal de sokkal kisebb volt, körbevéve asztalokkal és dugig vendégekkel. Szinte csak arabok voltak. Kicsit változtattam a műsoromon és a raks sharkit kicseréltem egy nagyon szép, de modern dalra, az egyik nagy nagy kedvencemre, a Lissa című számra Hossam Habibtől. És most a saidit is elő tudtam adni! :D Sokkal sokkal jobb volt ott táncolni, mert bár nem mindig tudtam a koreográfiát rendesen kivitelezni (főleg a botosnál) helyhiány miatt, azonban sokkal jobb volt a közönség, végig tapsoltak, és jobban is tudtam velük kommunikálni. Felvétel is készült, sőt egy fotós is végig a nyomomban volt, ami kicsit idegesített, mert alig tudtam tőle mozogni. A szünetben is, miután átöltöztem a második részhez, egy perc nyugtunk nem volt, végig pózolnunk kellett a fotósoknak. Igazi sztárok voltunk. :D
Az animáció iszonyúan jó volt, még hosszabbra is sikeredett, mint terveztük. :)  Átöltözés után pedig még interjút adtunk. Bondok aznap este nagyon megdicsért, azt mondta sokkal jobb voltam, mint tegnap, a baladikat pedig külön kiemelte, azt mondta egyszerűen szuperek voltak. :) Nekem meg hatalmas kő esett le a szívemről, nagyon megkönnyebbültem és büszke voltam magamra, amiért végigcsináltam.
Vasárnap ismét a táncé volt a főszerep, hiszen Munique Neith shaabi Workshopot tartott nálunk. Több, mint 3 órán át nyúzott minket, persze jó értelemben. Munique nagyon kedves és szuper tanár! Nagyon tetszett mind a technikai része, mind a koreográfia része az órának. Csomót nevettünk! :) Bár a végére azt hittem meghalok, olyan fáradt voltam! De megérte, és ezt a koreót is beépítem a repertoáromba. :) Nagy élmény volt, tényleg!
December 13-án, csütörtök este tartottuk a karácsonyi bulinkat egy híres libanoni étteremben, a L'Emir-ben. Én gyökér majd' egy órával előbb érkeztem a megbeszélt időpontnál (mily csoda!). Mivel láttam, hogy tőlünk még senki nincs ott, gondoltam visszamegyek később. De Reda, a vezető helyettes nem engedett el, azt mondta szó sincs róla, ilyen hidegben maradjak inkább ott, nyugodtan várakozzak az asztalunknál. Meg is hívott egy forró teára. Egy ilyen meghívást arabéknál bűn visszautasítani, egyrészt, mert isteni finom, másrészt mert ez akár sértődés tárgya is lehet. A Shelale-ban is két nap alatt megittam vagy a fél teakészletet. :) Hozzátartozik a dologhoz, hogy akkor épp náthás voltam és a koffeinre is szükségem volt...
Lassan kortyolgattam a kis teámat, benne igazi mentával, mikor megérkezett Nashyra. Aztán szépen lassan a többiek is. Tök jó volt, hogy a kezdő és középhaladó csoportos lányok is eljöttek megnézni minket, voltunk vagy 20an. :) Az étterem is tele volt. 8 után Manuela és Tatjana nyitották a sort, Manu egy modern zenére táncolt, Tatjana pedig Haifa-tól a Fakerny-re. Ezután elfogyasztottuk a finom vacsorát, egy élőételekből összeállított tálat. Jaaajjjj mennyei volt!!! Bár tudtam, nem szabad sokat ennem, mert nemsokára én következek a fellépéssel, de komolyan alig bírtam abbahagyni az evést! :) Fél10 körül mentünk Sandy-vel átöltözni, mi voltunk soron. Ő táncolt először, szintén egy popdalra. Én, szokásomhoz híven Baladit adtam elő. Egyrészt, mert abban vagyok a legjobb, másrészt pedig biztos voltam benne, hogy mindegyik lány modern-pop-vagy dobszóló zenét választ. Be is jött a tervem, tényleg nagyon jól sikerült a táncom, ami szokásomhoz híven improvizáció volt, és hatalmas tapsot kaptam! :D Sőt, Reda rögtön odaugrott hozzám és gratulált, azt mondta nagyon jó volt és szeretné, ha ezentúl gyakrabban járnék oda táncolni :D Bondok és Nashyra is nagyon megdicsért és a lányoktól is sok kedves szót kaptam! Annyira de annyira boldog voltam!!!! :D Utánunk zárásként a csodálatos Nashyra is táncolt még. Csak ámultunk és bámultunk, na meg ujjongtunk! Csodaszép volt! A közönségtánc itt sem maradhatott el, kezdetben Nashy és Bondok szórakoztatták a nagyérdeműt, de mi sem úsztuk meg... :) Mivel a vendégek nem igazán voltak vevők egy kis közös táncra, velünk telt meg a tánctér. De ismét nagyon jót buliztunk!!! :D
Hát, röviden ennyi lenne. Imádom és nagyon élvezem ezt az életformát! Folytatás természetesen lesz, nem is akármilyen, de arról majd később. ;)
Úgy gondolom, ebben az évben már tuti nem írok több bejegyzést, ezért szeretném megragadni az alkalmat és minden kedves olvasómnak boldog, békés, szeretetben teljes karácsonyi ünnepeket és sikeres újévet kívánni! Sok puszi Nektek! <3

                                                                       Tortácskám :)

                                             Vadászgatunk, vadászgatunk a somogyi erdőben.

                                          ORIENTA MESSE, csoportos pózolás a színapdon

                                                                           Aida-val

                                                                         Munique-kal

                                                                         Nashyra-val

                                                           Baladit táncolok az új ruhámban

                                                                  Bondok - Tanoura tánc

Rövid híreink következnek

Egy laza orrvérzés után (ennél jobbkor nem is jöhetett volna... remélem, holnap a repülőn ér el... -.-) eldöntöttem, hogy írok egy gyors helyzetjelentő bejegyzést. Ugyanis jó rég nem írtam már. Ennek oka abban rejlik, hogy nem akartam untatni a kedves olvasótáboromat (már ha van ilyen) újabb és újabb családi és baráti összeröffenésekkel. Azért szerencsére történtek említésre méltó dolgok is. Ezekről tudósítok most röviden.
Opát hála Isten kiengedték a kórházból és jó egészségi állapotnak örvend. 

Simont három napig nélkülöznünk kellet, üzleti úton volt Barcelonában.

A hastánc továbbra is nagyon jól megy, nagyon sokat fejlődtem, mióta Nashyrához járok. Ő az elszántságomat pedig azzal jutalmazta, hogy beválasztott a profi fellépőcsoportjába, így szerény személyemben köszönthetitek a SU Ensemble legújabb tagját. Gratulációkat, virágcsokrokat az öltözőmbe küldjétek. :D ANNYIRA BOLDOG VAGYOK!!!!!! Főleg, hogy épp egy előadásra készülünk, amely november elején lesz Hofheimben, a 18. ORIENTA MESSE-n lépünk fel. Ehhez pedig pont a héten rendeltünk egyenruhát. Pink színűt. :) Szóval megy a gyakorlás ezerrel. JA! Akkor májer vagyok, hogy a táncstúdió és a HBF közötti, kezdetben 50 perces gyalogutat leredukáltam 30 percre.

Visszaültem az iskolapadba. Igen, jól látjátok. Nyelvsuliba járok, a hofheimi Volkshochschule diákja lettem. Nem találjátok ki, milyen kurzusra járok:  hát persze, hogy oroszra!!! :D B1-es szint. Ez volt a legmagasabb. Németre akartak küldeni, de mondtam, hogy köszi, azt már eleget tanultam... Meghát itthon is németül beszélünk. Az első órán majdnem leesett az állam. 9-en vagyunk a csoportban, én vagyok a legfiatalabb. A többi "diák" 60 és a halál között mozog.... De komolyan! Mind nyugger öreg néni/bácsi. Meg a tanár is. De ooooooolyan cukiiiiiiiik! :) Tényleg nagyon jól érzem magam köztük és nagyon jó hangulatúak az órák. Nemcsak azért, mert én vagyok a legjobb (minden órán megdicsérik a kiejtésemet), hanem mert jó olyanok közt lenni, akik valóban tanulni akarnak. Nagyon komolyan veszik, pedig nekik ez csak időtöltés, tét nélkül. Komolyan mondom, még ha a beszéd nem is megy mindenkinek jól, de betéve tudják a nyelvtant! Szorgalmasak. És nagyon de nagyon édik. :) Arról nem is beszélve, hogy a fordítások oroszról-németre és németről oroszra történnek, így én 2 in 1 kurzusra járok. :) Bele is fájdul a fejem rendesen az óra végére... :S Január végéig megyek minden szerdán.

Dinara-val, a kirgiz barátnőmmel mostanában csomót lógunk együtt. Esténként pingpongozni járunk, szombatonként meg shoppingolni és dönert enni. Ilyenkor csak oroszul beszélünk. :) Múlt héten csatlakozott hozzánk egy orosz lány, Anja, aki szintén Au pair. Nagyon jó kis napunk volt! Annyit csacsogtunk, hogy észre sem vettük, hogy majdnem este 6 óra. Délelőtt mentünk el otthonról... :) Rájöttem amúgy, hogy oroszul sokkal többet beszélek itt, mint németül. :)

Új autónk van. Egy hete a kis Merci-t a cég lecserélte egy pöpec kis Audi-ra. Bár a szívem jobban húzott a Mercedeshez, nehéz volt megválni tőle, de az Audi-ra sem panaszkodok. Csak úgy siklik az utakon! A külsejét tekintve sem marad el a Mercit-ől.

Elolvastam az U.I. Szeretlek című majd 500 oldalas könyvet röpke 3 nap alatt. Egyszerűen nem bírtam letenni. A film, a P.S. I Love You az egyik kedvencem, vagy 1000x lettám és annyiszor végig is bőgtem. Úgyhogy kíváncsi voltam a könyvre. Nem okozott csalódást. Sokkal jobb, mint a film, ami az alapsztorin kívül kicsit sem hasonlít a könyvváltozatra. A könyv első 50 oldalát végigsírtam, a következő 300-at végigröhögtem és az utolsó 100-on megint bőgtem. Marhajó kis olvasmány, ajánlom mindenkinek a szép őszi estékre.

Hannival minden nap egy csoda. Napról napra úgy érzem, hogy egyre szorosabb kötelék alakul ki közöttünk. Bátran állíthatom, hogy soha nem láttam még ilyen édes kislányt! A legjobb jelző, ami illik rá, az a huncut. Annyit, de annyit szoktunk röhögni! Imádom minden percét a vele töltött időnek. Néha olyan, mintha barátnők lennénk, néha mintha testvérek, de általában, mintha anya-lánya. Húúúú de furcsa ezt leírni. :) Viszont tényleg úgy tekint rám, mint egy második mamára. Gyakrabban is hív így. És nekem mondta a világon először, hogy "szeretlek" :) Bár tény és való, hogy néha ki tud akasztani, például amikor megyünk az utcán, erre azt veszem csak észre, hogy nincs a lábán se cipő, se zokni!!!!! Maga mögé gyűrte a babakocsiba. Csakhogy hiányzott a zokni egyik párja, arra meg már nem emlékezett, hogy hol dobta el.... Tehát mehettünk vissza zoknit keresni.... -.- Szerencsére meglett. Vagy amikor nagy odaadással isteni krumplifőzeléket főztem neki, amit akkor evett először. Nagy unszolásra belenyal. Majd feláll az etetőszékére, rámutat a fazékra és tárgyilagos hangnemben kijelenti, hogy "Ez nem jó". Na akkor nem tudtam megszólalni. De ő egy kisangyal! Egy igazi kis hercegnő! Az én kis kincsem! <3

Holnap reggel hazautazok két hétre. Móniék is mennek Szlovákiába a szüleihez. Hála az égnek repülővel utazok. Bár így is húzós napom lesz, mert ez a reptér 126 km-re van Frankfurttól. Háromnegyed 12kor a Móni bevisz Frankfurtba, ott felszállok a buszra, majd' 2 órát zötykölődök, aztán ugyanennyit malmozok a reptéren, eztán ugyanennyit ülök a repülőn és végül mégegyszer ennyit (meg egy kicsit többet) hánykolódok a kocsiban hazafelé.... Na de nem baj. Ez az élet.

Aaaaajjj amúgy nem tudom mi lesz velem két hétig a Hanni nélkül! Sivár lesz az életem. De majdcsak túlélem. Az nyugtat, hogy jövök vissza és utána újra belecsapunk a mókázásba! :)

A mai dal neki szól. Ezt nem tudom honnan, de kívülről fújja. Egyszer az autóban énekeltük ketten, amíg vártunk a Mónira. Azóta, ha meghallja a rádióban mindig felismeri és akkor rázendítünk. :)

Legközelebb (talán) már otthonról írok! Puszi

Újabb családi buli

Nemrég értünk haza egy újabb családi összejövetelről. Ezúttal Tina (Simon unokatestvére) és Berno rendezett partyt. Volt is mit ünnepelni: Tina 35., Berno 45., a kisfiuk Theo 1. szülinapját, azt, hogy összeházasodtak, meg azt, hogy végre új otthonba költöztek. 

Amíg Hanni délután aludt, én összekészülődtem. Iszonyú meleg volt ma, úgyhogy egy farmerszoknya, egy fehér top, rózsaszín szandál és rózsaszín táska mellett döntöttem. Csak épp azt nem tudtam meghatározni, hogy a fehér gyöngy vagy a rózsaszín gyöngy fülbevalót vegyem fel (mondjuk tök ugyanúgy néznek ki, csak a színük más...), de szerencsére kedves Guillaume barátom igazi francia úriember révén átsegített a krízisen és tanácsát megfogadva a rózsaszínt választottam. Azért hezitáltam, mert mivel szép barna vagyok, a fehér elég jól mutatott rajtam. Viszont a rózsaszín szolidabb és az outfitemben  is dominánsabb. 

16 óra után elindultunk. Mikor odaértünk a házigazdák örömmel fogadtak. Rengetegen voltunk! Vagy hetvenen. A kertjük hatalmas, így több pavilont is felállítottak, volt külön helyiség a büfének meg játékok a gyerekeknek. Mert ők körülbelül 25-en voltak! Ennek ellenére én maradtam a szokásos hármasomnál (Hanni, Clara, Linus). Most nem igen ismerkedtünk, sőt, egyáltalán nem. A banda nem volt az igazi. Még jó, hogy Silke, Dirk, Linus és Clara ott voltak.

A büfé önkiszolgáló volt, de az ételeket, italokat úgy hozták és volt két jóóó nagydarab felszolgáló hölgy is, akik készségesen álltak szolgálatunkra. Vacsora közben pont a Nappal szemben ültem, szóval semmit nem láttam a tányéromból, azt ettem ami épp a villámra került. Amúgy rántottcsirkét sajtmártással, salátával és bacon-ös krumplisalátával. Egyszer csak jött az egyik pincér csaj, hogy tehet-e értünk valamit és úgy állt meg, hogy jól eltakarta nekem a Napot. Nem sok tartotta, hogy mondjam neki, hogy álljon még ott egy 5 percig, amíg megeszem a kajámat. :D
Aztán ettünk még sütit is. Bár azt a vacsora előtt. Nem tudom, itt miért ez a szokás. Vacsora utánra a desszert meg csokipuding volt. De összességében ízlett minden.
Eddig egyébként ez volt a leguncsibb buli, amin voltam. A hangulat öléggé lapos volt. Bár amikor előkerültek a hulla-hopp karikák és Silke meg Simon elengették magukat, akkor jó sokat röhögtünk megint.
Volt egy kis meglepi a párnak, mindenki kapott egy piros szív alakú lufit és együtt az összeset szélnek eresztettük. Az nagyon szép látvány volt. De a hangulat igen lapos volt amúgy, végig ilyen halálosztó zene szólt és az emberek sem voltak valami közvetlenek. Kivéve a házigazdák. Olyan aranyosak voltak, úgy megölelt mindegyikük, mikor elköszöntünk! :)
Már sötét volt, mikor hazaindultunk. Hanni is nagyon fáradt volt már, olyannyira, hogy a kerttől az utcáig tartó útvonalon kétszer is nekiment a falnak, úgyhogy végigsírta az utat.
Ha összegezném a mai napot és egytől ötig pontoznék, a következő lenne az állás:

Helyszín: 5 ; Étel: 5 ; Vendégszeretet: 5 ; Társaság: 2 ; Hangulat: 3 (csak a magunk szórakoztatása miatt).

Viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem jól magam. És újabb családi fotón szerepelek, ezúttal valami hülye német vadászkalappal a fejemen. Bár ez még mindig jobb, mint Simon szőke fonott parókája... :)
Más: tegnap voltunk a strandon Dinoékkal. Ez volt a második alkalom, hogy elmentünk. Nem egy nagy eresztés, van egy gyerekmedence, egy 1,3 m-es és egy 2,20-as. Viszont egy dombon található, így a medencékből gyönyörű kilátás nyílik Frankfurtra. :) Úsztam egy csomót az uszodában és most mindenhol izomlázam van. De nagyon jól esett!

Megosztok veletek egy-két aranyköpést, mert szerencsére akad pár. Az első kettő épp ma esett meg:

1. Ma reggel Nutellát ettünk Hannival, aki a fülétől az álláig csupa csoki. Móni viszi megmosni az arcát.
Hanni: Táá tüüü tááá táááá (így csinál a tűzoltóautó a gyerekdalban)

Móni: Hát igen, szívem szerint most hívnám a tűzoltókat, hogy mossanak meg!

2. Linus ismerkedik a bulin.
Bácsi: Wie heißt Du? (Hogy hívnak?)
Linus: Linus. Schöne Name, nicht war? (Szép név, nem de?)

3. Úton a játszócsoportba.
Én: Hanni, mi legyen az ebéd?
Hanni: Kumpili!
Én: És mi legyen hozzá?
Hanni: Ketchup!

4. Ebédelünk. Már percek óra csendben vagyunk. Egyszer csak komoly arccal rámnéz és megszólal:
Edd szépen!

5. Ebédelünk 2.
Hanni (szintén a semmiből): Mezetlen.
Én: Mi? Meztelen? Ki meztelen?
Hanni: Ööööö. Csiga.

6. Aldiban. Épp a tejtermékes pultnál dekkolunk (hol máshol?). Jön egy néni és elvesz egy vajat.
Hanni (jó hangosan és mérgesen): Héééé! Vissza!

Egyáltalán nem szomorú a nyaram, csak most épp ez az egyik kedvenc dalom. :)

Hastánc, hastánc, hastánc

Hihetetlen nagy öröm számomra, hogy itt is hódolhatok a szenvedélyemnek! :)

Mielőtt kijöttem, már játszadoztam a gondolattal, hogy jó lenne keresni egy itteni tanárt, akinél tovább fejleszthetem a tánctudásom. Őszintén szólva nem voltam elájulva a felhozataltól, mert "oktató" az van dögivel, de ahogy anno Magdy is mondta, a németek nemigen jók... És kicsit igaza is volt, nekem egyik sem jött be akit találtam.... Büszkén állíthatom, hogy a magyar hastáncoktatók klasszisokkal jobbak, technikásabbak, képzettebbek (amit amúgy a világversenyeken elért eredmények is tükröznek). Ezek mintha 10 évvel le lennének maradva. Nagy nehezen sikerült rábukkannom egy hölgyre, aki mondjuk úgy, hogy meggyőzőtt, sokkal jobbnak ítéltem az előzőeknél. Elkezdtem nézegetni a videóit. Az egyiken, ahol egy csoportban táncol tűnt fel egy másik táncosnő, aki még nála is jobb volt! Rákerestem, megnéztem az ő videóit és a honlapját és éreztem, hogy EZ AZ! Ezt keresem! Így ő mellette tettem le a voksom.

Ki is ő: a Nashyra művésznévre hallgató hölgy Ecuadorból származik és Jillina személyesen választotta ki a Bellydance Evolution idei európai turnéján való részvételére (Jillina - amerikai táncosnő, oktató, a világ leghíresebb hastáncprodukcióinak a Bellydance Superstars-nak és a Bellydance Evolution-nak a feje, koreográfusa és miegymás). Emellett számos hastáncfesztivál állandó vendégművésze világszerte.

Pár hete bátorkodtam felvenni vele a kapcsolatot e-mailben. Hamar érkezett a válasz, tegnap pedig már ott is voltam az óráján! :D A stúdió a Zeil legvégén van így szerencsére könnyen odataláltam. Bár hozzá kell tegyem, hogy a HBF és a stúdió távolsága 50 perc gyalogút.... Ja, és a Zeil kicsit hosszabb, mint gondoltam. Amikor már a negyedik C&A jött velem szembe, komolyan azt hittem, hogy eltévedtem...

Na szóval odaértem így is jó 20 perccel előbb. Az óra amúgy 18:30-19:45ig tart. Bekopogtam, megkérdeztem jó helyen járok-e, aztán gyorsan bemutatkoztunk egymásnak. Egy végtelenül szimpatikus és kedves lány! Pörög ezerrel, de mindenkire külön figyel. A bemelegítés teljesen balett alapú, aminek nagyon örülök. Na meg annak is, hogy anno az oktatóképzésen nekünk is kellett járni balettra. :)  Már az első 10 perc után izzadtam, mint egy ló. Az óra fő részében igazából különböző 8 ütemű kombinációkat tanultunk, amiket aztán összefűztünk és a 3 pontos forgást gyakoroltuk. Nashyra remek tanár. Pontos, precíz, ügyel a helyes technikára, magyaráz, lebont, megáll ha kell, és külön-külön mindenkire figyel. Utoljára (és először) Tündénél voltam ilyen intenzív órán, ahol közben az elméleti tudás is fejlődik.

Középhaladó szintű órának elég erős volt, rengetek új dolgot tanultam és sokszor megdicsért. :) Óra végén pedig odajött hozzám és azt mondta, hogy szerinte nekem ez az óra kevés, úgyhogy jövő héttől járhatnék a MASTER CLASS óráira!!!!! Úúúúúúúúr Isten mondom!!!! Ekkora elismerést még soha nem kaptam!!!!! :D Nagyon meglepődtem, mert én nem gondolom így. Itt is sok olyan dolog volt, amit hasznosnak érzek és ez is fejleszthet. Bár hozzáteszem, láttam a master class óra elejét, mert az rögtön a miénk után kezdődött és ha ez a haladó szint, akkor igazán nem lógnék ki a sorból, sőt... Most nem nagyképűségből, de tényleg nem voltak jobbak nálam azok a lányok. Majd meglátjuk mi lesz. :) Persze szívesen járnék oda is.

Izomlázam szerencsére nincs, hiszen a fenék-és combizmaim már megedződtek a babakocsi tolásban dombon le és dombon föl. :D

A tegnapi élmény csak megerősítette azt, amit már régóta érzek, hogy én most még inkább mint táncos szeretnék fejlődni és érvényesülni és nem mint oktató. Bár jártam egy évig az oktatóképző tanfolyamra, ahol is kiválóan megfelelt eredménnyel vizsgáztam és tanítottam is 7 hónapig, amit nagyon szerettem, de ahhoz, hogy én is hasonló színvonalat tudjak nyújtani, még sokat kell tanulnom és tapasztalnom. Meg különben is, fiatal vagyok, szabad vagyok, az elmúlt 3-4 évben minden évben több hónapot külföldön töltöttem (és fogok is a jövőben). Így úgy gondolom, felelőtlenség lenne részemről áltatni olyan embereket, akik esetleg tényleg szívesen jönnének az általam meghirdetett kurzusra. Mint ahogy az is irtó nagy felelőtlenség, ha valaki a megfelelő tudás nélkül 1-2 év elég gyenge alapokkal a háta mögött nekiáll tanítani. Sajnos ez utóbbiból Magyarországon elég sok van.... Még szomorúbb, hogy sokan azt hiszik, tényleg az a hastánc, amit ezek az "oktatók" csinálnak. Még nagyobb baj, hogy az esetek többségében őket hívják fellépni, mert ők ingyen is elmennek akár fél órát is lötyögni. Én meg mit képzelek, hogy majdnem 7 év ALÁZATOS, KITARTÓ MUNKÁVAL, időt, pénzt és energiát nem spórolva egy negyed órás színvonalas műsorért merek kérni X Ft-ot.... Nekem is vannak költségeim ezzel kapcsolatban, nem is kevés... Ott vannak rögtön a táncórák. Konkrét példám a legutóbbi Raqia Hassan Workshop, ahol is 9.000 Ft-ot fizettem 2 óráért (ezt is akciósan kaptam, az eredeti ár 17.000 Ft volt!!!!) Aztán nézzük a kosztümöt (nem a kínaiban kapható 1.000 forintos undormányra gondolok!!!): ha varratok is minimum 15.000 Ft, ha készen veszek 50.000 Ft-tól a csillagos égig mennek az árak. Továbbá el is kell jutnom a fellépés helyszínére, tehát útiköltségem is lehet. Végül pedig az olyan "apróságok", mint a haj (ezen lehet spórolni, ha az anyukánk csinálja vagy saját magunk), a smink és a kiegészítők.

Amikor Pestre jártam oktatóképzésre így néztek ki a hétvégéim: csütörtökön este rohanás Pécsről haza, péntek az egyetlen szabad nap, szombat hajnalban irány Bp, ott szombat vasárnap 10-18ig oktatás (természetesen tánctréning, stílusismeret, zeneelmélet, művészettörténet, ritmusismeret, pszichológia, edzéselmélet, rendezvényszervezés, balett, etc.), vasárnap este indulás haza, érkezés 23 óra, hétfőn reggel 6:00kor indulás vissza Pécsre, ahol 8-tól óráim vannak. Tanulás marad a vonaton. Ez nem panaszkodás, hanem csak 1-1,5 évem a 7-ből... És még mindig nem ott tartok, ahol szeretnék. Ebből persze a közönség csak annyit lát, hogy hiányos öltözetben "rázom a seggem", ami nem nagy tudomány persze, mindenki meg tudja csinálni.... Fogalmuk sincs róla, hogy mi az a hastánc. El sem tudják képzelni, hogy csodálatos alalkformáló hatása van, hogy minden egyes izomcsoportot átmozgat, hiszen az izoláció az alapja, így olyan belső izmokat használunk, amikről nem is tudtuk, hogy léteznek, hogy fejleszti a finommotorikát, az egyensúlyérzéket, serkenti a vérkeringést, a tartásjavító hatásáról nem is beszélve. Na meg persze állóképességünk sem baj, ha van, hisz nem könnyű végig aktívan részt venni az órán. De ez nem az ő hibájuk. Nekem sincs sokkal több például a latin-amerikai táncokról, de mégsem fikázom őket. Mondjuk tegyük hozzá, hogy azok a kosztümök sem takarnak többet, mint a miénk...

Visszatérve az önjelölt oktatókhoz. Imádom, amikor valaki minden előképzettség és elméleti tudás nélkül nekiáll oktatni, átverve ezzel a jóhiszemű tanítványokat, akik tényleg szeretnének tanulni, ehelyett kapnak egy nagy semmit, majd azt hiszik, hogy tudnak hastáncolni. Mindebből az sül ki, hogy pár hónap után elmennek fellépni és török ruhában Arash zenére bottal táncolnak, az arab popzenére (annak is a gagyibb fajtájára) meg fátyollal. És mindig ugyananzt a 3-4 mozdulatot csináljáááák!!! Váááá!!! Helyből le lehet szűrni a tudatlanságot. Mit várunk tehát a közönségtől, ha folyton ilyenekkel találkoznak? Én mindig is ez ellen voltam és inkább a "népnevelés" a célom, azaz próbálom színesíteni a repertoáromat és előszeretettel táncolok klasszikus Raks sharkit, Baladit, Saiidit, és amióta Tündéhez járok, megtanultam improvizálni ami óriási szabadságot ad. Persze improvizálni is csak akkor lehet, ha tisztában vagyunk a stílusjegyekkel, hangszerekkel, ritmusokkal és tudjuk elemezni a zenét. :)

Összegezve: gyökerek mindig is voltak/vannak/lesznek, de én oly sok más táncostársammal küzdök ellenük és a végén remélem mi nyerünk. :) És remélem, hogy aki olvassa ezt a bejegyzést, szintén másképp látja már ezt a csodálatos táncot! :)

Megosztok pár videót. A rajtuk szereplő oktatók mindegyikétől volt szerencsém tanulni. :)

                                                         Magdy El-Leisy (Egyiptom)

                                        
                                                      Balla Tünde Aziza (Magyarország)

                                                         Amar Gamal (Kuba/USA)

                                                      Madame Raqia Hassan (Egyiptom)

                                                      Nashyra (Ecuador/Németország)

Ők mind hozzájárultak ahhoz, hogy jobb legyek, hogy megtaláljam a saját stílusom és önmagam. A sor pedig csak bővülni fog. :)