Ma délelőtt 10re átjöttek Mimék, majd együtt, Hanni, Simon, Móni, Én, Mimi, Totti, Sara, Sandra és a kis Benjamin elmentünk Frankfurtba. A Majna parton vagy egy kilométer hosszan valami majálisféle esemény került megrendezésre. Igazi gyerekparadicsomot építettek ki: rengeteg ugrálóvár, trambulin, körhinta, "mini óriáskerék", homokozó, arcfestés, büfék, lufiárus, meg olyan csúszda, ami tök úgy nézett ki, mint a repülőtereken az átvizsgáló. :) A gyerekek a ládába ültek bele, majd a görgőkön csúsztak le. Természetesen a két pici ezt élvezte a legjobban. Vagy ezerszer lecsúsztak.
Ebédre stílszerűen Curry Wurst-ot ettünk. Nagyon nagyon ízlett!
Az időjárás azonban nem igen kedvezett ma sem, bár az eső hála a magasságosnak nem esett. De eléggé hűvös volt, fújt a szél, mindenki be volt öltözve. Én is kénytelen voltam egy NEJLONHARISNYÁT felvenni a nadrágom alá és egy KÖTÖTT MELLÉNYT felvenni a GARBÓMra!!!! Július közepén!!! VÁÁÁÁÁ!!!!!
Egy cuki történetet hadd osszak még meg: Hanni az elején a babakocsiban ült, Sara viszont futkorászott. Megfogtam a kis kezét, nehogy véletlen beleszaladjon a folyóba. Erre, mikor ezt a Hanni meglátta, kipattant a kocsiból, odaszaladt hozzánk és kihúzta Sara kezét az én kezemből! Ahahahahahahaaa!!! :D Hát nem cuki? :) Aztán olyan 3/4 egy körül elindultunk haza, Hanni pedig már az autóban elaludt. :)
Nagyon jól éreztem magam! :)
Pacsit a papának! :)
A zenét a tegnap este emlékére választottam. Sandrával moziban voltunk és megnéztük a Jégkorszak 4-et 3D-ben. Állati jóóó volt! Szétröhögtem az agyam! Állítom, ez az egyik legjobb rész! Nézzétek meg Ti is! Itt egy kis kedvcsináló (közben az új kedvenc számom megy).
Pontosabban Kelkheimbe, Frankfurt egyik elővárosába. Utam június 15-én vette kezdetét a Népligetből, ahonnan 15:30 perckor gördült ki a busz. Igen, a busz.... Hogy miért nem repülővel mentem? Hosszú, mellesleg nem tartozik mindenkire. Szóval nekivágtam a 14 órás útnak.... Bár ez 4gyel kevesebb, mint a Helsinki-Lappföld távolság volt anno, azért kicsit megterhelő volt. A búcsúzkodás a szüleimtől és Áditól (aki volt olyan cuki, hogy kijött elköszönni tőlem :*) nem tartott sokáig, ugyanis indulás előtt kb 3 perccel értünk az állomásra... Szokás szerint.... Tehát két puszi azt' csőőőő. Ennyi volt.
Másnap, azaz szombaton reggel 05:45-kor ért be a busz a frankfurti főpályaudvarra.
Mielőtt folytatódna a sztori, elmesélem, minek is jöttem eme csodás német városba kerek egy évre.
Egy csodálatos családnál élek, mint Au Pair (gyengébbek kedvéért ejtsd: óper). Egy éééééédes két éves kislány Johanna (továbbiakban Hanni) Au Pair-je vagyok. Szülők (akik szintén nagyon cukik): Simon és Móni. Móni magyar, úgyhogy a kislány mindkét nyelvet beszéli. Mivel az anyuka visszament dolgozni, kell valaki, aki napközben vigyáz Hannira. Ezért vagyok itt.
Szóval, ott folytatom, hogy Móni már várt rám, rögtön megismertük egymást és indultunk is hozzájuk. Kelkheim 5-10 km-re található Frankfurttól, egy nagyon szép, kedves kis város.
Egy gyönyörű családi házban élek, szép nagy udvarral, hintaággyal, játszótérrel és egy trambulinnal. :)
A szobán hatalmas és nagyon elegánsan van berendezve: kovácsoltvas franciaágy, jóóó nagy tükrös szekrény, hatalmas kanapé párnákkal, hófehér pihe-puha padlószőnyeg, virágok, gyertyák... Hercegnőszoba :) Éééééés a saját csodagyönyörű homokszínű fürdőszobámról nem is beszélve, ahová SZAUNA VAN BEÉPÍTVE!!!! :) Kész álom! Szóval így éldegélek itt.
Na, de visszatérve az időrendiséghez: megérkeztünk. Akkor még Simon és Hanni aludtak, Móni pedig mondta nekem, hogy dőljek le én is. Nem akartam elaludni, de sikerült. :) Közben ők elvitték a Hannit úszni, én addig gyors vettem egy zuhanyt és elkezdtem kipakolni. Mikor megérkeztek, találkoztam először a kislánnyal. Először kicsit meg volt illetődve, de mikor megkérdeztem, hogy megnézzük-e mit hoztam neki, megtört a jég és nyújtotta felém a kis kezeit, hogy vegyem fel. :D Barátságunk azóta töretlen. Olyannyira, hogy néha egyszerűen csak "mamának" hív. :) Végülis, tényleg a pótmamája vagyok. Egész nap velem van, megreggeliztetem, elviszem a játszócsoportba, ahová 4szer jár (csütörtökön nem), aztán amíg ő ott játszik, szaladok haza ebédet főzni, majd délre vissza érte, aztán haza, ebédelünk, amíg én rendbe teszem a konyhát addig nézheti a kedvenc meséjét, a Löwe-t, azaz az Oroszlánkirályt (a 30 nap alatt, amióta itt vagyok kereken 38szor láttam, mivel van, hogy egy nap 2x is megnézzük... Tehát totálisan immúnis vagyok arra a bizonyos szomorú jelenetre, amin pár éve még szétbőgtem az agyam. És kívülről fújom mind a magyar, mind pedig az angol szöveget.), ezután felmegyünk a szobájába, bekapcsoljuk a zenét (magyar gyermekdalok), énekelünk, pelust cserélünk (bizony, és profi vagyok! :) ), felvesszük a bárányos hálózsákot, választunk két könyvet, elolvassuk, meghallgatjuk, hogy zenél a kiscsillag, közben a karomban altatom el. Olyan fél 2re már alszik is. Általában magától felébred, de ha nem, 3-negyed4 körül ébresztem. Amíg alszik én általában vasalni szoktam, ha kell (őőő nem akarok kérkedni megint, de ingvasalásban is igen a topon vagyok, hála Móninak.) Aztán uzsonna és játék játék játék!!! Ééééés közben a mama is megérkezik. Este vacsora, tejivás közben pedig mi más is mehetne, mint a Löwe.... Röviden ez lenne egy átlagos nap forgatókönyve. Persze vele nincs olyan, hogy átlagos nap. Tesz róla, hogy ne legyen. :) Még csak két éves, de már most igazi egyéniség. És mindeközben aaaannnyira de aaannnyira cuki, hogy belehalooooook!!!!! Tényleg meg tudnám zabálni! Annyira kedves, nyitott, közvetlen kislány!
Kedvenc "napi Hanni"-jaim:
- reggelente, mikor jön le a lépcső, megáll a lépcső tetején és így szól: "Tittiiii? Tittiiii? Tittiiii essen!"
- imádom, amikor mondja a magáét valami halandzsa nyelven, közben komolyan néz rám és mutogat, és azt hiszi, hogy értem. :) Én meg: "Tényleeeeg?" Ő meg: "Jaaaaa!" :)
- Én: "Hanni, van kaki?" (nyilvánvaló, hogy van, különben nem kérdezném) Ő, rezzenéstelen arccal: "Nincs."
- ha lejövünk a szobámba, négy dolog jöhet szóba: 1: megnézzük, hogy a Puppe ébren van-e (azaz a matrjoskáim) és párszor szétszedjük és összerakjuk. 2: megszagoljuk az illatos szappanjaimat és megállapítjuk, hogy milyen tök jó illatuk van. 3: Csokiiii! Általában ez az első szava, mikor belép. Van egy kis tálka az asztalomon tele finom kis csokikkal és mindig választhat egyet. 4: Meseeee! A második szava, miután vagy megkapta a csokit, vagy nem. Merthogy nekem olyan fantasztikus tévém van, hogy csak mese megy rajta. (Nehogy azt gondoljátok, hogy mindig csokival tömöm, tudok nemet is mondani.). Ja, és ha mindezt megunta, átrendezi a szobát, vagy épp a teletömi a táskáimat mindenfélével, amit talál. :)
- ha mesét nézünk, sőt, még ha kocsiban is ülünk, végig fognom kell a pici kezét. Majd ha elfárad, a pici arcát kell tartanom a kezemben. :) Annyira éééédes!!!!
- imádom, amikor várom, hogy kijöjjön a játszócsoportból. Mindig más gyerek nyithatja ki az ajtót, de persze mindig Hanni az első, aki kiszökik. :) És amikor meglátja, hogy ott vagyok, fut felém és a nyakamba ugrik. :) Az a nap legjobb pillanata. :)
- kicsit átírta a kerti bújócska szabályait: először is elvezet oda, ahová el kell bújnom, majd elfut, becsukja a szemét és számol: "Egy, kettő, sieben, medeeeek!". Eztán bejárja az egész kertet, mintha nem tudná, hogy a napozóágy mögött gubbasztok. Majd megtalál és mindketten örülünk. :) Egyszer, mikor Móni is velünk játszott, kiált, hogy "mamaaaa!" Móni mondja: "Tessék?". Hanni válasza: "Nein, másik mama." :)
- szombati nagybevásárlás: eleinte jól bírja a bevásárló kocsiban ülve, de persze annyi érdekes dolog van abban a boltban, hogy ki kell szállnia. Ilyenkor vagy 15x végigjárjuk ugyanazt a sort (általában a tejtermékeset) és oda-vissza elmondom mi micsoda, amire rámutat. :)
És még sorolhatnám, mi mindent szeretek benne, de most épp ennyi ugrik be.
Az első héten természetesen nem tudtam megállni, hogy ne fedezzem fel a számomra eddig ismeretlen Frankfurtot. Érdekes, az első pillanattól kezdve imádom. A legeslegelső benyomásom az volt, hogy "Tallinn". Csak nagyban. De komolyan. Mintha Tallinnban lennék. Van egy meseszerűen szép óváros, mögötte pedig ott magasodnak a felhőkarcolók. Iszonyú modern és gazdag város. Arról nem is beszélve, hogy a repülőtér közelsége miatt ugyanúgy percenként látni fel- és leszállni repülőket, mint Tallinnban. :) Amúgy nálunk is a kertből. Ugyanúgy, mint anno Mustamäe-ben. :) Annyi a különbség, hogy itt a tengerpart helyett a Majna szeli át a várost. Ja! És Frankfurtban rengeteg az arab, török, japán (vagy kínai?), afrikai és a horvát (!). Én nagyon élveztem azt az egyedül, barangolással, shoppingolással, Pizza Hut-ban ebédeléssel töltött napot. Újra úgy éreztem, hogy SZABAD vagyok. :) Mindig alig várom, hogy menjek! Igen, igen, a szokásos érzés, tudnék itt élni. A város közepén van egy hatalmas, csodaszép park, melynek a közepén található egy pálmakert. Ez a legközelebbi célpontom. Meg az a múzeum, amelyik előtt egy hatalmas T-Rex áll. Ha sikerül megbarátkoznunk, komolyan megnézem a Jurassic Park összes részét!
Egyetlen egy icipici dolog van, ami nem igazán klappol, az, hogy MINDENNAP ESIK AZ ESŐŐŐŐŐŐ!!!! ALIG SÜT A NAP!!!! HOGY FOGOK ÍGY LEBARNULNI????
Bár mit panaszkodok? Tallinnban is mindig hideg volt. Óóóóó és a fehér éjszakák!!!! Oké, nem éjfélig, de este 10ig itt is süt a nap. :) Ez nagyon hiányzott!!! Bár nem tudom hogyan, annyira északon nem vagyunk...
Mit írhatnénk még? Ja, igen. Megismertem egy fantasztikusan aranyos családot, családi jó barátokat. Sara szintén 2 éves, Hanni szerintem legjobb barátnője. Nagyon cuki! Aznap született a kistestvére, Benjamin, mikor én jöttem. Az anya Mimi (azt hiszem japán) és az apa Totti (Torsten, ha jól emlékszem. Ez állítólag tipikus német név, de én még sosem hallottam.) nagyon nagyon kedvesek. Voltam már többször náluk, legutóbb kerti-partin, hamburgert sütögettünk, majd csokifondüt ettünk. Hozzájuk is most érkezett egy Au pair Svájcból, Sandra, de ő csak 3 hónapig lesz itt. Aranyos lány, csak sajnos keveset tudunk beszélni, mert most tanul csak németül, angolul pedig nem tud.
Aztán, megismertem Móni ikertestvérét, Nórit, és a szüleit, akik
ugyancsak cukik (bár őket még csak skype-ról ismerem.) És még Simon
családját, a testvérét, annak családját és a szüleit. Ők akkor jöttek
át, mikor hazaérkeztek Skóciából. És kaptam tőlük 2 doboz nagyon finom
skót kekszet! :) Pedig akkor találkoztunk először! Annyira jól esett!
Itt mindenki olyan kedves velem! Alig egy hónapja ismernek és szinte
családtagnak tekintenek! Olyan furcsa, hogy idegenektől ilyen rövid idő alatt ennyi jót kaptam! Néha emiatt tényleg zavarban érzem magam, hiszen akiktől meg "várná" az ember, hogy törődjön vele, le se sz@rja a fejét...
Apropó, ha már többször szóba került Japán. Egyik este elmentünk Frankfurt leghíresebb japán éttermébe vacsorázni. Nem igazán tudom, mit ettem, rizs volt jóóóó alaposan nyakon öntve valami szósszal, zöldségekkel, tetején rántott hússal. ÖÖööö mit mondjak. Azt nem mondanám, hogy nem ízlett. Érdekes ízvilága volt. Nem tudtam megenni mindet, pedig én csípem a keleti konyhákat. De ennél néha úgy éreztem, hányok, ha még egy falatot meg kell ennem. De tényleg, mondom, nem volt rossz. Csak addig bírtam enni, amíg volt hozzá rántott húsom és a poharamban kóla. Simon meg még el akarta csomagoltatni. Mondom köszii, nem szükséges... Apropó2, kóla. Van egy olyan ital, aminek az a neve, hogy Schwip Schwap. Tudjátok mi az???? Cola és Fanta összeöntve!!! És ezt árulják!!!! ÚÚÚÚr Istem mondom, én ezzel szórakoztam úgy 15 éve, mikor búcsúba jártunk a mamáékhoz!!!! Ahahahaha!!!! :D
Hirtelen ez minden, ami eszembe jutott. Vár még rám persze sok minden, de azokról majd később. Biztos sokan azt gondolják, hogy nnna, annyira nagyra volt magával, erre meg csak "bébiszitter" lett belőle.... Nekik üzenem, hogy 1. az Au pair nem babysitter, annál azért kicsivel több dolgom van, mint napi pár órát őrködni egy gyerek felett. Szinte az anyja szerepét vettem át arra az időre, amíg ő dolgozik. 2. Ugyanolyan felelősségteljes munka, mint bármi más. Hiszen gondoljunk bele, hogy ezek a szülők a legnagyobb kincsüket, az egy szem gyereküket bízták a gondjaimra teljesen ismeretlenül! Van miért felelnem, ugyanúgy mint egy pincérnek, tanárnak, irodai munkásnak, vagy akárkinek. Mellesleg nem csinálhatom szarul, ha pár hét után kiérdemeltem a mama-jelzőt a kislánytól... 3. Itt, Nyugaton ez mindennapos és menő dolog. A szülők szeretnének dolgozni, ezért fogadnak egy Au pairt-t. A fiatalok pedig szívesen vállalnak ilyen munkát, mert sok lehetőséget kapnak ezáltal. 4. Végül, de nem utolsó sorban pedig, imádom a kislányt, imádok vele lenni, játszani vele, mókázni, nevetni, énekelni, gondoskodni róla. Szóval, problem? :)
Egy-két fotócska ízelítőül:
Frankfurt, új haj. :)
Hanni-Banival vonatozunk :)
A mai zeneválasztást Hanni baba ihlette (ez a kedvence, mindig tapsol, ha vége :) )
.JPG)
